A szőlő egyike azon gyümölcsöknek, amelyek már bizonyítottan évmilliók óta jelen vannak a Földön. A szőlő valódi termelését a szakirodalmak szerint a kaukázusi népek kezdték el, akik már nyolcezer évvel ezelőtt ismerték a termesztés tudományát. Európába a rómaiak hozták be a gyümölcsöt, akik kultuszként tisztelték és használták a szőlőt, valamint a belőle készült bort. A borkészítésben ugyanakkor óriási szerepe volt az egyháznak is, a kolostorok ugyanis hatalmas szőlőültetvényekkel rendelkeztek, így ők nemesítettek, kereszteztek és honosítottak számtalan szőlőfajt. A szőlők családjában éppen ezért számtalan alfajt elkülöníthetünk, a szőlős növények közös jellemzője azonban, hogy fás szárúak, termésük pedig fürtös. A szőlő számtalan színben, formában és ízben található meg a világon, de mindenekelőtt megkülönböztethetünk belőlük borszőlőt és csemegeszőlőt. A szőlő rendkívül sokoldalú és hasznos gyümölcs, amelyet a népi orvoslás is már ősidők óta használ. A szőlő ugyanis megszépíti a bőrt, energiával látja el a szervezetet, segíti a bélmozgást, a benne található jelentős mennyiségű vitaminok – C, E, B1 és B5 vitaminok – pedig erősítik az immunrendszert. A közhiedelemmel ellentétben a szőlő kissé savanykás utóízű magva egyáltalán nem káros a szervezetre, a benne található hatóanyagok ugyanis tisztítják a májat és karban tartják az érrendszert, valamint a szívet. Mivel a szőlő a szervezetnek közvetlenül felhasználható szőlőcukrot tartalmaz, ezért kúraszerűen is ajánlott a fogyasztása, méghozzá gyenge, vérszegény szervezet számára vagy daganatos betegségben szenvedőknek, de aranyér és egyéb gyulladásos megbetegedések esetében is segítséget nyújt a gyógyulásban.
Szőlő ültetése
Mivel a szőlő egy fás szárú növény, ezért otthoni körülmények között sem magról nem szaporítható, sem palántáról, ugyanis esetében nem is beszélhetünk palántáról. A szőlő szaporítása ugyanakkor nem lehetetlen otthoni körülmények között. Erre többféle módszer létezik. A két legismertebb formula, amikor a meglévő szőlő vesszőket lemetszés nélkül, egyszerűen ledugjuk a földbe, a szőlőtőkétől megfelelő távolságba, ami az esetek nagy többségében egy éven belül gyökeret fog ereszteni, így levágva az anyatőről, máris ott a nemes és fiatal szőlőtőkénk. Ezt a módszert leginkább a nagyobb lugasokban alkalmazhatjuk sikerrel, amikor pótlásra vagy szaporításra szeretnénk újabb szőlőtőkéket. A másik kitűnő megoldás a szőlő szaporítására szintén hasonló elven alapszik, ám ez már egy sikeresebb forma. Ebben az esetben a lemetszést követően közvetlenül kiválogatunk néhány életerős ágat, amelyek lehetőség szerint első éves, friss ágak legyenek. Ezekből levágunk annyi 25-30 centiméteres darabot, amennyi szőlőtőkére szükségünk van. Ezt követően nincs más dolgunk, mint a tőkéket egy vödörnyi, korábban jól beöntözött és nedves homokba dugni, majd egész télen át öntözni. A tőkéket soha ne mozdítsuk meg, ne ellenőrizzük, tavasszal, a fagyok után kitéve ugyanis eldől, hogy sikerült-e a szaporítás vagy sem, amelyik szőlő ugyanis meghajt, az biztosan meggyökerezett, így készen áll az átültetésre, amihez ajánlatos homokot és szerves földet használni a siker érdekében.
A szőlő gondozása
A szőlő egy rendkívül kényes gyümölcsfajta, amely nem csak szakszerű metszést, hanem permetezést is igényel a különféle fertőzések és gombás megbetegedések ellen, amelyeket, ha nem ismerünk fel időben – peronoszpóra, lisztharmat és így tovább – akár az egész termésünket megkárosíthatja. Fontos továbbá a szőlő esetében a szakszerű kötözés és kacsozás is, ezek nélkül ugyanis a gyümölcs elvadulhat, ami szintén károsíthatja a termést.
