A torma egy ősi, feltételezések szerint a Volga és a Don vidékéről származó növény, amelyet eredetileg gyógynövényként ismertek őseink, de manapság már a fűszernövények sorát gyarapítja. A torma érdekes módon már évszázadok óta jelen van a hazai gasztronómiában, ám leginkább gyógyító hatásait használták eleink. A torma vad és nemesített változata között meglepő módon nem sok különbséget találhatunk, a vadon szedett torma tehát éppen olyan kitűnő lehet fogyasztásra és gyógyításra is, mint a nemesített, kertben termesztett változat. A tormáról kevesen tudják, de az egyik alapvető hatóanyaga a mustárolaj, valamint a szinigrin. Ezeknek az anyagoknak köszönhető elsődlegesen csípős aromáját. A tormának elsősorban a gyökerét szoktuk felhasználni, lereszelve, ecetezve önmagában is fogyasztható, de pépesítve bármilyen étel mellé, netán ízesítésként is kitűnő. A fiatal tormának a leveleit nagyon sokan felhasználják salátához, ám nem árt körültekintően eljárni ezzel kapcsolatban, az idősebb növények levelei ugyanis már nem alkalmasak az emberi fogyasztásra. A torma különleges tulajdonsága, hogy kitűnően bírja a hideget, akár még a legnagyobb mínuszokban is képes elállni a föld alatt. Ebben az esetben ugyan a levelek elszáradnak, de például egy homokkupacba állva az ősszel kiszedett – netán a helyén hagyott torma – akár még a következő ősszel is fogyasztható marad, amit elsősorban annak köszönhet, hogy a sárgarépához vagy a petrezselyemhez hasonlóan egy gyökérnövényről beszélünk esetében. A torma rendkívül sokféle vitamint tartalmaz, de leginkább C-vitaminból van belőle sok, ásványi anyagok közül pedig káliumot, nátriumot és magnéziumot. A torma meglepő módon a káposztafélék családjába tartozik és kiválóan alkalmazható megfázás és orrdugulás gyógyítására, de étvágygerjesztőként sem utolsó, nem mellesleg pedig a vérkeringést is segíti.
Torma termesztése magról
A tormát rendkívül nehéz magról szaporítani, mondhatni szinte lehetetlen, mivel egy gyökérről szaporodó zöldségről beszélünk, amit leginkább a palántázáshoz hasonló módszer segítségével tudunk reprodukálni.
Torma palántázása
A torma termesztéséhez tehát minden esetben szükségünk lesz néhány akár vadon szedett, akár nemesített és boltban vásárolt tormára, amely vastagon a földbe helyezve nem fog szaporodni, mindössze vegetálni egy ideig, a vastag gyökérről csüngő vékony mellékgyökerek azonban már magukban hordozzák az örökítő anyagot. A torma szaporításához tehát ezeket a mellékgyökereket kell elültetnünk a föld alá jó mélyre. Mivel a torma egy évelő növény, ezért egyrészt a későbbiekben már többnyire nem kell a szaporítással foglalkoznunk, másrészt pedig ne várjunk azonnali eredményt, az ültetést követően ugyanis a torma legalább a következő tavaszig szinte biztosan vegetálni fog. Ha elegendő vízhez jut a tormagyökér és ideális számára a talaj is – nem túl válogatós növény – akkor nem zárható ki, hogy – tavaszi vagy nyári ültetés esetén például – őszre már kizöldül a tormánk, ám erre az esetek többségében csak egy telet követően kerülhet sor.
Torma gondozása
A torma – mivel vadon is rendkívül kitűnően megterem különösebb behatás nélkül – semmiféle gondozást nem igényel. Az ültetést követően még meglocsolnunk sem szükséges ahhoz, hogy a tormagyökér később meghajtson, ugyanis az örökítő anyag akár évekig is elraktározódhat a mellékgyökérzetben, amiről majd az új tormagyökerek kifejlődhetnek. Ha tormáink túl nagyra nőttek volna, akkor a felszínen lévő levelek szárai köré tehetünk egy kevés földet, de a művelet elmulasztása nem fogja befolyásolni a torma növekedését.
