Áfonya termesztése

áfonyaAz áfonya az egyik olyan Magyarországon is őshonos gyümölcsfajta, amelyik a legnagyobb utat a legrövidebb idő alatt tette meg az erdőtől a házi kertekig, hiszen a vadáfonyát már évszázadok óta fogyasztják Európa-szerte. Az áfonyát manapság nem csak fogyasztásra, hanem díszcserjeként is előszeretettel ültetik a háztájékon, hiszen a tavaszii virágzáskor akár egy hónapig is gyönyörködhetünk benne, nyáron sötétkék, már-már lilás termések díszítik a cserjét, télen pedig a vesszők érdekes módon pirosra színeződnek. Az áfonyában ugyanakkor rengeteg vitamin megtalálható – főleg C és A vitaminok –, de ásványi anyagok is fellelhetők az aprócska termésben, amely a szemes gyümölcsök többségéhez hasonlóan hatékony segítség lehet a daganatos betegségek megelőzésében. Az áfonya érdekessége, hogy önmagában akár egy hónapig is eltárolható és rendkívül sokféle formában feldolgozható, lehet belőle lekvárt, szörpöt, ivólevet, bort, de akár még krémet is készíteni. Az áfonya egyetlen hátulütője, hogy a hagyományos talajban nem marad meg, így szükséges számára alacsony pH értékű talajt biztosítani magas szerves-anyagtartalommal. Így szerves trágya, tőzeg vagy fakéreg talajba keverése ajánlatos az ültetés előtt. Az otthon ültetett áfonyabokrok esetében már az ültetést követő évben megjelennek az első termések, de aktívan csak a hatodik-hetedik évet követően várható a termés megindulása.

Áfonya magvetése

Az áfonya semmilyen formában sem szaporítható magvas formában, az áfonyamag elültetése maximum laboratóriumi körülmények között hozhat sikert. Az áfonya szaporítása éppen ezért házilag szinte lehetetlen feladat, ugyanis egy rendkívül kényes növényről van szó.

Áfonya palántázása

Az áfonya esetében az egyetlen járható út, ha elsétálunk a boltba és veszünk egy kisméretű áfonyabokrot. Mivel egy fás szárú cserjéről beszélhetünk az áfonya kapcsán, ezért semmiféle palántáról nem beszélhetünk esetében, éppen ezért a palántás ültetés egy nem létező fogalom vele kapcsolatban. Az egyik járható út, amennyiben a lemetszett áfonyaágakat egy homokágyba dugva, gyakori öntözés közepette próbáljuk meggyökereztetni, ám ez a legtöbb esetben szintén eredménytelenül fog záródni, az áfonyának ugyanis speciális, alacsony pH értékű talajra van szüksége ahhoz is, hogy képes legyen gyökeret ereszteni. Ezért nevezhető olyannyira drágának az áfonya termése, illetőleg maga az áfonyabokor is, mert rendkívül nehezen szaporítható és kizárólag cserjeként kapható, máskülönben esély sem lenne arra, hogy az áfonya az átültetést követően megmaradjon.

Áfonya gondozása

Mivel az áfonya tulajdonképpen egy fás szárú cserje, ezért a gyümölcsfákhoz és egyéb bokrokhoz hasonló bánásmódot igényel, sőt, talán még nagyobb figyelmet is, mint társai. Az áfonyát ugyanis nem csak folyamatosan öntözni kell – a nagyobb cserjéket már nem muszáj –, hanem ősszel a metszéssel is foglalkoznunk kell. Habár az áfonya nem igényel különösebb metszési technikákat, érdemes kikérni szakértő tanácsát azzal kapcsolatban, hogy miképpen lehet a bokrot kordában tartani, formázni és hasznosabbá tenni is egyszerre. Az áfonya esetében szinte lehetetlen bio áruról beszélni, így a boltokban kapható bio áfonyák többsége nem valódi bio élelmiszer. Az áfonyát ugyanis legalább egy tavaszi lemosó permet erejéig muszáj levegyszerezni, de mivel nagyon érzékeny a tetvekre, ezért – a termés érdekében – egy efféle fertőzéskor sem kerülhetjük el a vegyi anyagok használatát. Az áfonya tehát nem csak nagyon kényes, hanem egyben rendkívül sok gondoskodást is igénylő gyümölcs.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS